Ugrás a főmenüre.
Kép-Szöveg-Kotta 2010.06.04.

393 könyv, és mind magyar

Megnyitották a 81. Ünnepi Könyvhetet, mely egyben a 9. Gyermekkönyvnapokat is magába foglalja.
A program hazánk két másik nagyvárosában, Debrecenben és Miskolcon is megrendezésre kerül. Debrecenben 2010. június 2–6. között a Kossuth téren, míg Miskolcon ugyanebben az időszakban az Erzsébet téren és a Miskolci Városi Könyvtár fiókkönyvtáraiban várják az olvasás és a könyvek szerelmeseit.
393 könyv, és mind magyar

Mintegy ezer dedikálás lesz a Vörösmarty téren, és ismét lesz „Könyvek Éjszakája” is, június 5-én este, 20.00 órától.

Sok jó könyv és egy pohár bor mellett igazán kellemes időt tölthetünk, és talán az eső is megkegyelmez az érdeklődőknek.

Néhány ajánlat:

Nyitott Könyvműhely (38)

Koccintson egy pohár borral 21.00 órától a Nyitott Könyvműhely szerzőivel, a Könyvek Éjszakáján!
Aki biztosan ott lesz:
Vágvölgyi B. András, az 1989 szerzője, a Kolorádó Kid, a 41. Magyar Filmszemle közönségdíjas filmjének rendezője
Orosz Dénes, a Poligamy szerzője, az azonos című mozisiker rendezője és forgatókönyvírója
Lakatos István, a Lencsilány szerzője, többszörös díjnyertes képregényrajzoló, könyvillusztrátor.

K.u.K. Kiadó standja (28)
Jósda a Könyvek Éjszakáján
19.00 órától a kiadó munkatársai és szerzői, így Isa Schneider és Vág Bernadett zaccból és kártyából jósolva dedikálnak.

Irodalmi Jelen Könyvek standja (18)
A Könyvek Éjszakáján felolvasás és kötetlen beszélgetés a szerzőkkel. Résztvevők: Szőcs Géza, Weiner Sennyey Tibor, Böszörményi Zoltán, Boldog Zoltán, Hargitai Ildikó, Bárdos József, Onagy Zoltán, Sohár Pál és Mányoki Endre.

250 magyarországi és határon túli kiadó és könyves cég 152 pavilonból kínálja újdonságait. Az Ünnepi Könyvhét a nemzetközi szerzőkre koncentráló áprilisi Könyvfesztivállal szemben inkább a hazai irodalomra fókuszál. Az idei szenzáció Esterházy Péter új regénye, de ezenkívül is számos kiemelt kiadvány jelenik meg erre az alkalomra időzítve, a standoknál. A Könyvhétre megjelenő könyvek átlagára 2753 Ft. Aki nem akar feltétlenül vásárolni, az is beleolvashat a könyvheti újdonságokba az Olvasóklubban, amit a tavalyi siker után idén is berendeznek.

Petre Gyöngyi

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!

Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
banner