1 2 3 4 ... 16 17 18 előző következő
Minden évszaknak megvannak a kitüntetett pillanatai. Ilyen lehet az őszutóból télbe hajló napok első hóesése, amely ünnepélyességet tud varázsolni a lelkekben, akár az ólomszürke, havat hozó felhőkből kezdenek el szállingózni napközben az első hópelyhek, akár az esti utca lámpáinak fénykörében indul meg a pihék halk neszezése.
Amikor a magyarországi Pécs város a török Isztambullal és a német Essennel együtt elnyerte a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa címet, idehaza is sok tamáskodó hang hallatszott, hogy az ezzel járó feladatok menedzselése nem terjed-e túl a baranyai település lehetőségeinek, erejének határán.
A karácsony a keresztény vallás (nagyjából a téli napforduló idejére eső) egyik legnagyobb, az alapítónak tekintett Jézus Krisztus születéséhez kapcsolt ünnepe. A karácsonyi fenyőfa-állítás és -díszítés szokása, mint annyi minden, nyugati irányból terjedt Európa ázsiai oldalának irányába. Magyarországra osztrák közvetítés hozta el ezt a régóta meggyökeresedett népszokást. A XVIII. századi magyar arisztokrata családok körében feltűnt újfajta módi először a terebélyesedő, soknyelvű hazai polgárság körében talált követőkre, majd lassan leszivárgott az egykori társadalom más rétegei felé is, míg végül a mély szegénységben élő nincstelen tömegek kivételével általánossá vált a XX. század elejére.
Az ókori Római Birodalom Pannónia tartományában született Szent Márton a legenda szerint még légionárius korszakában, egy fagyos estén egy didergő koldusnak adta köpenyét. A nemes cselekedet után, éjszaka álmában megjelent Jézus Krisztus, aki azt közölte vele, hogy a koldus alakjában valójában vele tett jót. Az álom hatására Márton a keresztény vallás hívéül szegődött. Ez a legenda egyik ága. A másik az, hogy amikor sorsa Galliába vetette, akkor (Kr. u. 371-ben) az ottaniak püspökké szerették volna választani. (Ezek szerint a keresztény egyház akkor még a bázisdemokrácia alapján működött.) Márton azonban nem akarta vállalni a tisztséget, és hívei elől egy libaólban bújt el, ahol azonban a ludak gágogásukkal felfedték rejtekét.
Október az év azon hónapja, amikor még reménykedve az esőmentes, enyhébb nappali hőmérsékletekben szabadtéri rendezvényeket lehet tervezni. Most nem a politikai zászlólobogtatásos utcai megmozdulásokra kell gondolni, vannak ennél komolyabb témák, amelyek százezreket képesek megmozgatni az országban mindenfelé, mint például a szellemi és testi táplálékszerzés, a kulturális élmények és a gasztronómia örömei, melyek nem egy helyszínen össze is kapcsolódnak.
Az idei szeptemberben az időjárás-felelős kegyes volt hozzánk. Verőfényes, szép kora őszi napokban volt részünk, már-már nyárra emlékeztető napközi hőmérsékletekkel. A népesség egészségi állapotával foglalkozók folyamatosan noszogattak: Ki a szabadba! Az érv kemény volt. Most kell megszerezni a szükséges D-vitamin-többletet, mielőtt beállnak a késő őszi és téli sötét nappalok. A hagyományos sajtó, illetve az internetes tájékoztatás lehetőségét felhasználó közösségi vagy nonprofit, valamint profitorientált vállalkozások weblapjai hemzsegtek a szabadtéri programajánlatoktól. Ebben a bőséges kínálatban bukkant rá a Tiara Magazin munkatársa arra a felhívásra, amely egy Kaposvárról kiinduló és oda visszatérő kerékpártúrára invitált egy olyan közbeeső állomással, mint a Zselici Tüzes Lecsófőző Kavalkád márkanévvel megjelölt, az évek során hagyományossá vált bőszénfai rendezvény.
Az észtek nyelvrokonaink volnának, ha minden igaz – ezért is gondoltuk barátommal, hogy elugrunk egy rövid rokonlátogatásra a Balti-tenger partjára. Hát, kocsival azért nehéz lenne ugrásnak nevezni azt a végtelen utazást, amit az autópálya-mentes Lengyelországon és a három balti ország fenyőerdein keresztül kellett megtenni…
Növekedési potenciál, avagy a francia (és a magyar) bor jövője talán elfeledett múltjában van.
A nyári hónapok országszerte a fesztiválok jegyében telnek. Több tucat rendezvényt szerveznek mindenfelé, ezek egy része inkább magát fesztiválnak álmodó falunap, mások regionális vagy országos, esetleg nemzetközi vonzerővel is bírnak. Sokuk a művészetek, a „magas” kultúra jegyében zajlik, a könnyűzene világa szintén jelentős szervezési alap, de a gasztronómiai élvezetek is mozgósító erővel bírnak.
Idén lett volna 20 éves a gyermekkori becenevén Kapolcsi Napoknak hívott Művészetek Völgye, ám ezt nem érte meg. A fesztivált 1989-ben létrehozó Márta István tavaly nyáron, a már akkor karcsúsításra fogott fesztivál megnyitóján még fogadkozott, ősszel azonban kénytelen volt ő is szembenézni a realitásokkal: se pénz, se posztó. A Völgy-fanatikusok reményének pislákoló lángját azután a tavaly év végén kirobbant – és Magyarországra erősen kiható – világgazdasági válság hömpölygő hullámai mosták el végleg. Ám a mélyben mocorogni kezdett valami.